eszter blogja

Pénzjutalom magyarverésért

2010-05-28T01:30:00.000-07:00

A minap olvastam, hogy pénzt gyűjtenek annak a három román fiatalnak, akik 2008. március 15-én megvertek egy, a március 15-i rendezvényekre siető magyar diákot. Talán ha George Funar a Nagyrománia Párt (PRM) végrehajtó titkára nem hívta volna fel a polgárság figyelmét, és nem szólította volna fel őket az adakozásra pormentesen, és felháborodás nélkül merült volna feledésbe az ügy. Általában a békés együttélés híve vagyok, de ilyenkor mégis, annak ellenére, hogy nem vagyok csíki, kinyílik a rozsdás bicska a zsebembe. Felteszem magamban a kérdést miért pont azt a három fiatalt akarják megmenteni a börtöntől akik magyart vertek, miért nem akarnak felpártolni egy olyan románt aki egy románt vert meg, vagy miért nem adakoznak inkább egy román árvaháznak? Számomra teljesen az az üzenete e szamaritánusi felhívásnak, hogy üssétek nyugodtan a magyarokat igaz, hogy büntetést kaptok de hát valahogy csak előteremti nektek a szükséges pénzt a nacionalista közösség. Igaz, hogy bűntényt követtél el, de valahol megbocsátható mert a román nemzet érdekében tetted, mert hát, hogy képzelik el hogy magyar zászlóval sétálnak a városban március 15-én? Honnan ez az elbizakodás, hogy mosolyogva fogják végig nézni és nem lapogatják meg a bordáidat barátságosan. Időnként mégis meg mutatják, hogy hiába ringatjuk magunkat abban a reményben, hogy valaha is békésen tudunk együtt élni, egymás ünnepeit elfogadni, mert mindig lesz egy olyan réteg aki nem fogadja el és nyilvánosságra verik is azt.

Egészségügyi panaszáradatok

2010-02-22T04:06:00.000-08:00

Mindig haragudtam nagymamámra, amikor azt taglalta mennyi pénzébe kerül, ha elmegy felülvizsgálatra. Megvan mindenek az ára, csak épp sehol sincs feltüntetve, a kapusnak pár lej, hogy beengedjen, ha kedvezményes receptet kell (ami a nyugdíjasoknak tudtom szerint kijár) 5 lej vagy egy csoki nélkül a szád se nyisd ki, ha meg vizsgálat is kellene akkor készítheted a nagyobb pénzeket. Mindig morogtam, hogy rászoktatják az orvosokat a csúszópénzre, habár ők úgyis el kellene végezzék a vizsgálatot, mert őket ezért fizetik, illetve azért lépett e nemes pályára, hogy másokon segítsenek. Én naiv nem hittem, sőt a nagymamámhoz hasonlókra haragudtam, kijelentettem én az életbe nem fogok egy orvosnak sem „kedvességdíjat” fizetni. Azon gondolkodtam, hogyan alakult ki, hogyan lehet változtatni, eljön egy újabb generáció, aki lelkiismeretesebb lesz ? Ez mindenhol így van? Persze nem általánosítok, de a többség villámsebes mozdulattal tünteti el a részére előkészített pénzt a jó mély zsebekbe és még csak a kedvesség látszatával sem törődnek. Persze meglehet, hogy csak én voltam peches és fogtam ki egy vadállati kedvességű orvost, aki köszönésképpen a merevedésből félig kiengedett lábam orromig való nyomkodásába kezd, majd rám mordul, hogy mi a jó eget csináltam ennyi időn keresztül, hogy csak ennyire hajlik az egyik térdem. Felmérgelődtem, tíz perc tortúráért 100 ront fizessen az ember? Majd nadrágomat magamra ráncigálva keserűen döntöttem el, hogy ha mazokista lennék abból is hamar kigyógyulnék ilyen orvos és kedvesség mellet. Mivel két törött lábat kamillagőzzel gyógyítani nem tudok, követnem kell a részemről elítélt nagymamás szokást, ami többnyire a garas elvándorlásában segít csak.

A sikeres fogyókúra titka

2009-12-23T08:39:00.000-08:00

Nálunk a családban megszokott dolog, hogy a karácsonyi ajándékok között lapul egy, jobb esetben két könyv, ha meg már több is van, akkor az kész mennyország. Gyerekkorom óta könyvmolynak neveznek, ezért anyukám mindig gondoskodik, hogy legyen utánpótlás, csomaggal egy könyv is érkezik, persze megesik az, hogy én már olvastam azt a bizonyos könyvet. Idén karácsonykor egy kicsit korán érkezett az angyal, de én már mosolyogtam, amint megláttam a libris zacskót. Két könyv, ez elég is a boldogsághoz, amíg megláttam a Sikeres fogyókúra titka című könyvet, rögtön rá is kérdeztem- biztos, hogy az angyal nekem szánta ezt a könyvet? Igaz a testvéremtől az utóbbi időben elég gyakran hallom, hogy magamra szedtem pár kilót, jobban mondva egy kis úszógumi szúrja az ő szemét, természetesen engem is zavar de az még jobban, ha a testvérem dorgálását kell hallgatom. Hirtelen arra gondoltam anyukám is kövérnek tart, azt még elbírom, ha az egészséges életmódra biztat, de hogy fogyókúrázzak, én aki így is eleget koplalok, ez felháborító. Végül kiderült, hogy a humoros állatfotók miatt vette meg a könyvet (habár én jobban szeretem a sűrű betűs könyveket, és ezt ő is tudja). Tisztességesen végig lapoztam, sőt elolvastam amit a fotók mellé írtak, közben anyukám finom süteményeit majszoltam lelkiismeret furdalás nélkül. Na tessék megérte fogyókúrás könyvet venni nekem, de hát végül is karácsony van.

A csizma díja

2009-12-18T05:48:00.000-08:00

Nem tudom, milyen lehetett a kommunizmusban sorban állni élelmiszerért, és gyakorlatilag mindenért amit venni szeretett volna az ember, de én soha nem gondoltam volna, hogy fél órás sort kell végigálljak, hogy bejussak a cipészhez. Már egy jó hónapja mind halogatom a csizmám javítatását, végül eldöntöttem ma lesz az a nap, amikor időt szánok rá. Mosolyogva érkeztem, és rögtön elszomorodta, mikor megláttam mennyi ember vár, egy nő meg is jegyezte- látszik, hogy szegényedünk el mert inkább megjavítatjuk a cuccainkat mintsem újat vegyünk helyette, na jó de én eddig sem voltam gazdag, gondoltam magamban. Végre bejutottam, de bent is sor volt, így körülnéztem, és a falon megláttam a felhívást - nem veszünk be koszos cipőket javítatni. Na tessék most mitévő legyek, gyorsan előrángattam a csízmám és megnéztem, annyira koszos lenne? Már azon voltam, hogy kilépek és megmosdatom a hóba a lábbelimet, mikor megláttam, nem hogy fogyna a sor kínt, hanem növekszik. Na ette fene, széles mosollyal a cipész elé raktam a csizmám, meg kell javítani a cipzárt. Ahogy szokás mondani, egy hozzáértő szem, egy erős férfikéz és máris működött. Megkönnyebbültem, már ma használhatom a csizmámat, és még ne is kellet fizessek. Kellemes ünnepeket kívántam a bácsinak és kisirültem a helyiségből. Haza fele azon gondolkodtam, ha már így rendbe szedték a csizmám, akkor amint haza érek megpucolom, sőt ki is fényezem, hisz megérdemli.

Haza értem, ebédelni kellet, a szemetet ki kellet vinni, aztán leültem, hogy ezt a bejegyzést bepötyögjem, de most tényleg megyek és megpucolom az összes cipőmet

Én és a gyerekek

2009-12-13T07:41:00.000-08:00

Előre is leszögezem nem tartom magam nagy gyerekszeretőnek, amikor kicsik túl sokat sírnak, ahogy már nőnek túl zajosak, főleg ha összekerülnek, például iskolába.

Négy éven keresztül bentlakásban laktam, tiszta szerencsénkre felettünk lévő emeleten voltak az 1-4 osztályos termek. Meg kell hagyjam zajosak voltak a lurkók, ha netalán ellógtunk reggeli óráról és aludni próbáltunk biztos nem jött össze mert ricsaj volt állandóan. Néha ott tartottam felmegyek, és seprűvel jól elverem őket. Meg aztán ott volt a tél, előszeretettel hajigáltak meg hógolyóval, utáltuk őket. Elkerültem egyetemre, keveset voltam gyerekek közt, időközben megszületet a hatodik unokatestvérem is. Mindig mikor haza látogatok a két kicsi unokatestvérem rajtam lóg, az egyik elől a másik hátul. Egy óra alatt kidőlök mellőlük, pedig még fiatal vagyok (vagy nem?). Idén mégis, úgy döntöttem elmegyek önkéntesnek az Adventi gyermekfesztiválra, barátnőm ki is nevetett illetve a nap folyamán többször is felhívott- na még bírod? Igen bírtam habár nap közben többször is csokival és kávéval kellet tuningoljam magam, estére mégis fájt a derekam, és fáradt voltam. Meglepet, hogy sok család ellátogatott, sokan gyerekükkel egész nap ott volt, épp haza mentek ebédelni. Én legtöbb időt a totyogóba töltöttem, akadt ott 1 éves gyerkőctől kezdve iskolásokig. Találkoztam egy kislánnyal aki kockából várat épített, Holdfény várat, ahol a tündérek laknak. Nem elégedett meg azzal, hogy építette, hanem ez mellett mesélt egy végbe. Elcsodálkoztam, nagy képzelőtehetsége volt, tündér, gonosz boszorka, mellet azonban megjelent a mindennapi csúzda, meg a hinta. A kocka csuzdán lecsúszott a kocka tündérkislány. Volt egy másik kislány, aki zenélni szeretett volna, nem is ment el a báb előadást megnézni, várta, hogy éneket tanuljanak. Annyi gyerek egy-egy bátor másik félős, de amikor rád mosolyogtak megérte, hogy velük legyél.

A sokadalom között kifáradtam, de jó volt gyerekek között lenni, végighallgatni a mesét, kockából várat építeni, karodban tartani 1 éves csöppségeket, akik totyognak és boldogan érnek anyukájuk karjai közé.

Kampány és a választás utóíze

2009-12-09T00:48:00.000-08:00

A két választás közti hétben lázasan követtem a sajtót, illetve sok emberrel beszélgettem a jelenlegi politikai helyzetről, kire érdemes voksolni, mit gondolnak a népet képviselőkről. Mindenhonnan Băsescu, Geoană vagy éppen Antonescu mosolygott rám. A rádióban is őket vagy róluk hallottam. Még szerencse, hogy a csapból is nem szórólapok folytak, habár ha kivitelezhető lenne, nem hiszem visszarettennének, hogy alkalmazzák. Most hétvégén haza utaztam sáros és nehezen megközelíthető kis falúmba, végre nyugalom vár rám, gondoltam, de sajnos reggel hét órakor tele plakátokkal fogadott a falú, és nagymamám agyonsújtó kérdése- Eszterkém mindenki azt mondja a kékszemű politikust kell választani, te mit mondasz? A másik nagymamám mikor megtudta, hogy én a változásra, az újra szavaztam teljesen kiábrándult,- vissza akarod hozni a kommunizmust, hiszen még az újságban is Geoanăt láttam Iliescuval, amint a kezüket fogták-, és fél órát papolt milyen rossz volt a kommunizmus. Épp csak azt nem akarta megérteni, hogy ő azt egy kampány újságban látta. Végig néztem az Antena híradójában, hogy még a mikulás is a demokrata-liberálisoknak kampányol, vagy ők használták fel a mikulást kampány céljából, nem tudhatom. Mérgelődtem magamban, régebb a falunkban, ha öt plakát volt, az sok volt, és az is az RMDSZ plakátja volt, most meg mindkét jelölt nemcsak, hogy a kerítésről mosolyog, hanem magyarul is tud.

Vasárnap este vártam az exit poll eredményeket, Geoană nyert, majd mindkettőnek ugyanannyi szavazata van, Băsescu nyert... nem értem, teljes káosz. Geoană ünnepelt, hogy államelnök lett, Băsescu pedig, hogy továbbra is a bársonyszékben, marad. Miért nem lehet megvárni a végleges eredményeket –gondoltam, mit érnek el, ha időnap előtt győzelmet ünnepelnek, kár a gőzért, meg a pezsgőért, és teljesen megfeledkeznek, hogy ezzel csak a jó nép idegszálait morzsolgatják.

Hétfőn visszautaztam, este végül megtudtam a végleges eredményt is, marad minden ahogy volt, és fülemben visszacseng egy kedves ismerősöm mondata, „továbbra is pirulhatok a külföldi vendégeim előtt, hogy ilyen államelnökünk van”.

Kamillagőzös napjaim

2009-11-17T09:31:00.000-08:00

Mindennapos és sokat emlegetett a sertésinfluenza. Hát én nem tudom, hogy abban szenvedek-e, ugyanis nem konzultáltam orvossal de, hogy valamiben szenvedek az biztos. Hogy miért nem megyek orvoshoz? Először is, azért mert még nem tartom fontosnak és meg reménykedem, hogy házilag kezelhető. Másodszor azért, mert unom végigvárni a sort, hogy majd az orvos felírja ugyanazokat a gyógyszereket, amit addig is szedtem. Biztosan vannak jó orvosok, de én gyerekkorom óta nem találkoztam eggyel, akiről elmondhatnám, hogy-na ez igen orvos- és nem két méter távolságból kérdezi meg, hogy mi a kutya bajom van. Lehet, hogy most más a helyzet és kesztyűs kézzel és maszkban mégis megvizsgálna, és tovább küldene, hogy álljam ki az irdatlan sorokat. Na hát kösz, ebből nem kérek inkább maradok kissé kemény ágyikómba szedegetem a bogyókat, teázom és gyerekkoromból emlékezetemben megmaradt kúrákat végzem. Lassan már kezdem megszokni a mindennapos többszöri kamillagőzös kezelést, a fölmelegített sót és a propolisz kesernyés szúrós izét. Nem feledkezem meg azonban a kedvencemről a pergeltcukros tejről. Nem tudom mennyire ismerősek ezek a kúrák, én anyukámtól tanultam ő meg nagymamámtól, de egy biztos némi hatásuk van és egészségesebbek, mint a sok antibiotikum, amitől mindig faj az ember gyomra. Lehet, hogy most sokan ósdinak tartanak, mintha abban a korban élnék, amikor az orvosok nem tudtak segíteni a betegen (meglehet, azért van, mert falun nevelkedtem és anyukám tényleg akkor vitt kórházba, ha már egyik gyógymódja sem vált be), de nekem az orvos továbbra is csak az utolsó, keserű opció.

Ajjajjaj, meglettem

2009-11-16T12:25:00.000-08:00

Már nagyon rég gondolkodom, hogy jó lenne elindítani egy blogot, de mindig halogattam, míg végre ultimátumot nem kaptam, vagy akár úgy is mondhatom, kaptunk, ugyanis egy egyetemi feladat a blog indítása és annak fenntartása. Na azért nem mondom, hogy pusztán csak azért teszem, de mindenképp lendületet adott, hogy megvalósítsam.

Jogos kérdés, hogy miért halogattam eddig, vagy esetleg az is felmerül, hogy pusztán csak feladatot teljesítek. Azonban van egy nagyon jó mentségem, amit inkább gyengeségemnek nevezhetek, én inkább böngészni szeretem a blogokat, nem azért mert nem szeretném írni, hanem amikor bele gondolok, hogy mennyi technikai háttere van és én mennyire béna vagyok a programokkal akkor mindig dobtam az ötletet és visszatértem az olvasáshoz. Íme égy jó példa, fél év alatt sikerült a vadiúj gépemet eljuttatni a teljes géphalálhoz, épp szesszió közben, igaz az a Vista hibája is volt. Szerencsére egy számítógép guru ismerősömnek sikerült rendbe raknia, de azóta is néha szükséges dokihoz vinni. Vagy vehetem példának akár a hi5-os illetve az iwiw-es portálomat is. Általában midenki azon igyekszik, hogy személyesé tegye az oldalát, hátterekkel stb., ha én ránézek az enyémre, akkor nagy fehérséget láthatok pár fotóval. Teljesen hanyagolt oldal, nem azért mert nincs személyiségem, hanem mert nem nagyon látom érdemesnek hogy azzal töltsem az időmet. Ez az én véleményem, de nem ítélek el senkit sem aki ezzel foglakozik biztosan megvan annak is a szépsége. Na, de most már bele kezdek én is, mindössze azt remélem nem fog túl sok hajszálamba kerülni, ha majd akadályokba ütközöm.

Miről fog szólni a blog??? Magamról, élményeimről, észrevételeimről, könyvekről, filmekről, majd még meglátom :D.