Kamillagőzös napjaim

Mindennapos és sokat emlegetett a sertésinfluenza. Hát én nem tudom, hogy abban szenvedek-e, ugyanis nem konzultáltam orvossal de, hogy valamiben szenvedek az biztos. Hogy miért nem megyek orvoshoz? Először is, azért mert még nem tartom fontosnak és meg reménykedem, hogy házilag kezelhető. Másodszor azért, mert unom végigvárni a sort, hogy majd az orvos felírja ugyanazokat a gyógyszereket, amit addig is szedtem. Biztosan vannak jó orvosok, de én gyerekkorom óta nem találkoztam eggyel, akiről elmondhatnám, hogy-na ez igen orvos- és nem két méter távolságból kérdezi meg, hogy mi a kutya bajom van. Lehet, hogy most más a helyzet és kesztyűs kézzel és maszkban mégis megvizsgálna, és tovább küldene, hogy álljam ki az irdatlan sorokat. Na hát kösz, ebből nem kérek inkább maradok kissé kemény ágyikómba szedegetem a bogyókat, teázom és gyerekkoromból emlékezetemben megmaradt kúrákat végzem. Lassan már kezdem megszokni a mindennapos többszöri kamillagőzös kezelést, a fölmelegített sót és a propolisz kesernyés szúrós izét. Nem feledkezem meg azonban a kedvencemről a pergeltcukros tejről. Nem tudom mennyire ismerősek ezek a kúrák, én anyukámtól tanultam ő meg nagymamámtól, de egy biztos némi hatásuk van és egészségesebbek, mint a sok antibiotikum, amitől mindig faj az ember gyomra. Lehet, hogy most sokan ósdinak tartanak, mintha abban a korban élnék, amikor az orvosok nem tudtak segíteni a betegen (meglehet, azért van, mert falun nevelkedtem és anyukám tényleg akkor vitt kórházba, ha már egyik gyógymódja sem vált be), de nekem az orvos továbbra is csak az utolsó, keserű opció.

Ajjajjaj, meglettem

Már nagyon rég gondolkodom, hogy jó lenne elindítani egy blogot, de mindig halogattam, míg végre ultimátumot nem kaptam, vagy akár úgy is mondhatom, kaptunk, ugyanis egy egyetemi feladat a blog indítása és annak fenntartása. Na azért nem mondom, hogy pusztán csak azért teszem, de mindenképp lendületet adott, hogy megvalósítsam.

Jogos kérdés, hogy miért halogattam eddig, vagy esetleg az is felmerül, hogy pusztán csak feladatot teljesítek. Azonban van egy nagyon jó mentségem, amit inkább gyengeségemnek nevezhetek, én inkább böngészni szeretem a blogokat, nem azért mert nem szeretném írni, hanem amikor bele gondolok, hogy mennyi technikai háttere van és én mennyire béna vagyok a programokkal akkor mindig dobtam az ötletet és visszatértem az olvasáshoz. Íme égy jó példa, fél év alatt sikerült a vadiúj gépemet eljuttatni a teljes géphalálhoz, épp szesszió közben, igaz az a Vista hibája is volt. Szerencsére egy számítógép guru ismerősömnek sikerült rendbe raknia, de azóta is néha szükséges dokihoz vinni. Vagy vehetem példának akár a hi5-os illetve az iwiw-es portálomat is. Általában midenki azon igyekszik, hogy személyesé tegye az oldalát, hátterekkel stb., ha én ránézek az enyémre, akkor nagy fehérséget láthatok pár fotóval. Teljesen hanyagolt oldal, nem azért mert nincs személyiségem, hanem mert nem nagyon látom érdemesnek hogy azzal töltsem az időmet. Ez az én véleményem, de nem ítélek el senkit sem aki ezzel foglakozik biztosan megvan annak is a szépsége. Na, de most már bele kezdek én is, mindössze azt remélem nem fog túl sok hajszálamba kerülni, ha majd akadályokba ütközöm.

Miről fog szólni a blog??? Magamról, élményeimről, észrevételeimről, könyvekről, filmekről, majd még meglátom :D.