Mindig haragudtam nagymamámra, amikor azt taglalta mennyi pénzébe kerül, ha elmegy felülvizsgálatra. Megvan mindenek az ára, csak épp sehol sincs feltüntetve, a kapusnak pár lej, hogy beengedjen, ha kedvezményes receptet kell (ami a nyugdíjasoknak tudtom szerint kijár) 5 lej vagy egy csoki nélkül a szád se nyisd ki, ha meg vizsgálat is kellene akkor készítheted a nagyobb pénzeket. Mindig morogtam, hogy rászoktatják az orvosokat a csúszópénzre, habár ők úgyis el kellene végezzék a vizsgálatot, mert őket ezért fizetik, illetve azért lépett e nemes pályára, hogy másokon segítsenek. Én naiv nem hittem, sőt a nagymamámhoz hasonlókra haragudtam, kijelentettem én az életbe nem fogok egy orvosnak sem „kedvességdíjat” fizetni. Azon gondolkodtam, hogyan alakult ki, hogyan lehet változtatni, eljön egy újabb generáció, aki lelkiismeretesebb lesz ? Ez mindenhol így van? Persze nem általánosítok, de a többség villámsebes mozdulattal tünteti el a részére előkészített pénzt a jó mély zsebekbe és még csak a kedvesség látszatával sem törődnek. Persze meglehet, hogy csak én voltam peches és fogtam ki egy vadállati kedvességű orvost, aki köszönésképpen a merevedésből félig kiengedett lábam orromig való nyomkodásába kezd, majd rám mordul, hogy mi a jó eget csináltam ennyi időn keresztül, hogy csak ennyire hajlik az egyik térdem. Felmérgelődtem, tíz perc tortúráért 100 ront fizessen az ember? Majd nadrágomat magamra ráncigálva keserűen döntöttem el, hogy ha mazokista lennék abból is hamar kigyógyulnék ilyen orvos és kedvesség mellet. Mivel két törött lábat kamillagőzzel gyógyítani nem tudok, követnem kell a részemről elítélt nagymamás szokást, ami többnyire a garas elvándorlásában segít csak.
No comments:
Post a Comment