A csizma díja

Nem tudom, milyen lehetett a kommunizmusban sorban állni élelmiszerért, és gyakorlatilag mindenért amit venni szeretett volna az ember, de én soha nem gondoltam volna, hogy fél órás sort kell végigálljak, hogy bejussak a cipészhez. Már egy jó hónapja mind halogatom a csizmám javítatását, végül eldöntöttem ma lesz az a nap, amikor időt szánok rá. Mosolyogva érkeztem, és rögtön elszomorodta, mikor megláttam mennyi ember vár, egy nő meg is jegyezte- látszik, hogy szegényedünk el mert inkább megjavítatjuk a cuccainkat mintsem újat vegyünk helyette, na jó de én eddig sem voltam gazdag, gondoltam magamban. Végre bejutottam, de bent is sor volt, így körülnéztem, és a falon megláttam a felhívást - nem veszünk be koszos cipőket javítatni. Na tessék most mitévő legyek, gyorsan előrángattam a csízmám és megnéztem, annyira koszos lenne? Már azon voltam, hogy kilépek és megmosdatom a hóba a lábbelimet, mikor megláttam, nem hogy fogyna a sor kínt, hanem növekszik. Na ette fene, széles mosollyal a cipész elé raktam a csizmám, meg kell javítani a cipzárt. Ahogy szokás mondani, egy hozzáértő szem, egy erős férfikéz és máris működött. Megkönnyebbültem, már ma használhatom a csizmámat, és még ne is kellet fizessek. Kellemes ünnepeket kívántam a bácsinak és kisirültem a helyiségből. Haza fele azon gondolkodtam, ha már így rendbe szedték a csizmám, akkor amint haza érek megpucolom, sőt ki is fényezem, hisz megérdemli.

Haza értem, ebédelni kellet, a szemetet ki kellet vinni, aztán leültem, hogy ezt a bejegyzést bepötyögjem, de most tényleg megyek és megpucolom az összes cipőmet